Szombathelyi Neumann János Általános Iskola

Táncbemutatók, tánctanulás -közös napközis program

Táncbemutatók, tánctanulás -közös napközis program

Április 26-án Tánc Világnapjához kapcsolódóan került megrendezésre a „Táncbemutatók, tánctanulás” közös napközis programunk. Márk Angelika konferálásával mind a 13 napközis csoportunknak lehetősége volt, három táncbemutató megtekintésére és a legbátrabbak pedig közös tánctanulással, a meghívott vendégeinkkel együtt, közös táncot lejthettek. Legelőször MIRA ORIENT ART -Bangó Mária és két kísérője táncbemutatóját láthattuk, mely egyaránt elbűvölte a kisebb és nagyobb közönséget is. A táncoktatás során minden osztályból mosolygós tanulók önfeledten vettek részt. Iskolánk 4.b osztályos tanulói Mándli Elizabet, Kovács Virág, Horváth Rebeka Hipp-hopp bemutatóval kedveskedtek számunkra. SALSA LA VIDA Tánccsoport 7 fellépőjének bemutatója zárta programunkat, mely során a salsa tánclépéseibe nyerhettünk bepillantást. Ezúton is szeretnénk megköszönni fellépő vendégeink számára, hogy Gadóczy Marietta meghívását elfogadták, s színesítették programunkat!

Mert segíteni jó!

Mert segíteni jó!

Iskolánk 2. a osztálya sok-sok kupak gyűjtésével járult hozzá Olivér gyógyulásához.

Színházlátogatás Zalaegerszegen

Wild Weekend

Az Idegennyelvi Témahetek programsorozatként iskolánk angol tagozatos hallgatói megtekintették a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház rendezésében a "Wild Weekend" című darabot, amely a Vienna's English Theatre angol nyelvű előadása volt.   Ez a program igazán nagyszerű nyelvgyakorlatnak  és további tudásuk fejlesztéséhez kitűnő motivációnak bizonyult.

Megzenésített versek, dalok- napközis program

Megzenésített versek, dalok- napközis program

Április 5-én került megrendezésre a Megzenésített versek, dalok- közös napközis programunk. Idén egy időben, négy helyszínen irodalmi előadást hallgathattak meg felsős évfolyamok Doma Bence meghívott vendégünk által, hangszerekkel megzenésített versek, dalok keretében Bán Gabriella tanító, Tolnai Bianka és Péntek Réka 6.a, Deutsch Lilla 7.a, Taba Dorka 4.a, Agg Márton 4.b osztályos tanulók elbűvölték alsós évfolyamainkat. Elsajátított tudásukról az alsós évfolyamok kvíz kitöltésen, puzzle kirakón, vers párosítón, zene felismerésen adhattak számot forgószínpad szerűen. Megszerzett pontjaikat általuk készített menetlevelekben gyűjtötték, s nap végén 1-2. valamint 3-4. évfolyamokon a győztes csoportok ajándékban részesültek.
Gratulálunk 1.b osztályunknak az 1-2. évfolyam, valamint 3.c osztályunknak a 3-4. évfolyam győztes tanulóinknak, kik legeredményesebben szerepeltek sokakat megmozgató programunkon.

Napközis Ki mit tud?- eredmények

Ki Mit Tud 2019 - eredmények

Február 01-én pénteken került sor a napközis Ki mit tud?- program eredményhirdetésére. Schmidt Hajnalka intézményvezető- helyettes a zsűri elnöke 5 kategóriában: vers, mese, hangszer és ének, tánc, egyéb kategóriában hirdetett eredményeket. 30 remek műsorszám emléklap, oklevél és ajándékban részesült. 

Napközis KI MIT TUD eredmények 2019.02.01.
Tánc kategória:
1.Tóth Mira, Szabó Csenge, Zelenyánszky Luca 3.a 6.cs
1. Tolnai Bianka 6.a 13.cs.
2. 1.b osztály tanulói 2.cs
2. Tánczos Boglárka és Kis Lili 3.b 7. cs
3. Gábriel Enikő, Németh Gréta 3.c 8.cs
3. Hegedüs Mietta, Németh Diána 4.a 9.cs.
3. Kovács Virág, Horváth Rebeka, Mándli Elizabet 4.b 10.cs

Vers kategória:
1. Huszár Júlia 1.b 2.cs
2. Berebora Adél 3.a 6.cs
3. Orbán Zsombor 3.c 8.cs

Mese kategória:
1. Szakmári Bendegúz 4.c 11.cs
2. Osztrosits Mira 2.b 5.cs
2. Lakner Levente 4.c 11.cs.
3. Érsek Júlia 1.b 2.cs
3. Győri Júlia 4.a. 9.cs

Hangszer, ének kategória:
1. Agg Márton 4.b 10.cs
2. Varga Máté, Németh Flórián 5.b 12.cs
3. Kerekes Lara és Varga Jázmin 2.a 4.cs

Egyéb kategória:
1. Egyed Kata, Schäffer Noémi 4.c 11.cs
2. Németh Nikolett, Pődör Virág 5.c 

Emléklap:
Orbán Zétény 1.c 3.cs.- vers
Mezősi Ádám 2.a 4. cs- hangszer és ének
Borbély Nóra, Feiner Viktória, Gyulavári Emma 2.b 5.cs- tánc
Mihók Boglárka 2.b 5.cs- mese
Forgács Amira 2.a 4.cs.- vers
Németh Laura és Járai Hanga 3.b 7. cs –tánc
Horváth Luca, Kovács Kata, Spanyó Panni 3.a 6.cs - tánc
Stefán Zsófia 1.b 2.cs- vers
Krizmonits Jázmin, Pados Kiara, Takács Szofi 4. b 10.cs- tánc
Németh Diána 4.b 10.cs- tánc

 Szívből gratulálunk minden tanulónknak!

Élménypedagógia a testnevelés órákon

Az egészséges életmód elérése érdekében a gyerekek nap, mint nap sportolnak. A mindennapos testnevelés színesítését, a motiváció növelését logikai feladatokkal, élménypedagógiai eszközök használatával oldjuk meg. Egy jó hangulatú óra minimális eszközhasználattal is elérhető.

 

Alkategóriák